2015. június 12., péntek

Egyenlet a szívedhez 1.

/Ezt a történetet az egyik írótársammal, Sorával írtam. A történetben Leo és YooBin a főszereplő, én YooBin részeit írom majd, a többi meg majd kiderül. Nem terveztük hosszúra, kb. 3-4 részesre. Jó szórakozást!/



YooBin PoV.
   Boldogan léptem ki a ház kapuján, mégis bennem volt az a bizonyos félsz…
   Egyébként, én YooBin vagyok, húsz éves. Öt éves voltam, mikor Angliába költöztünk. Most Koreába megyek vissza, hogy ott végezhessem el az egyetemet. Két hétig a bátyámnál és a barátainál fogok lakni, míg nem találok lakást. Remélem szólt, hogy megyek, mert elég kellemetlen lenne úgy beállítani…

Leo PoV.
    Szépet álmodtam. Álomban nem volt a világon, csak én. A világ és én. Csodálatos volt. Csodálatos volt egészen addig, amíg egy éles sikoly fel nem ébresztett a tökéletességből. Annyira megijedtem, hogy hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok, milyen időben és egyáltalán milyen bolygón.
  - Egy póóók! Egy póóók! Vááá, egy póóók!  - Hallottam a hangot kintről. De... Nem magamban leszek itthon? N hyung elment műsort vezetni, Ravi fotózkodik, a többiek pedig haza mentek. Ma egyedül lennék. De ott van az a feltételes mód, az a lenNÉK. Én ezt komolyan nem hiszem el! Mégis mi ez a magas frekvenciájú sikoltást kiadó lény? Mit keres a dormban? És minek sikítozik kora reggel?
  Végül kikecmeregtem az ágyamból, ahol egyébkét ma egész nap feküdni terveztem, a fejemre húztam a pizsamaként szolgáló mackófelső kapucniját és óvatosan elfordítottam a kulcsot az ajtóm zárjában. Félve léptem ki a folyosóra, hiszen ki tudja, mi ez a lény. A szobákhoz vezető folyosón nem volt senki. A hang forrásának irányába indultam, ami feltehetőleg a nappali volt. Lassan haladtam, nehogy nagy zajt csapjak, bár ezt a szintű kiabálást elég nehéz lenne felülmúlni. Csodálkozom, hogy a szomszédok még nem jöttek át. Végül megérkeztem a nappaliba, ahol tárva nyitva volt az ajtó. Egy percre elpillantottam a bejárati ajtó felé, mely előtt csakis az én cipőm volt és egy ismeretlen női lábbeli. Vettem egy nagy lélegzetet, mielőtt benéztem volna a dormunk központi részebe. Egyszerűen nem hittem a szememnek. Egy lány volt az. Apró termetű, hosszú barna hajjal.

YooBin PoV.
Ott tartottam, hogy kiléptem a ház kapuján. Hívtam egy taxit, ami közel tíz perc alatt odavitt a repülőtérre. Csekkolás után felszálltam a gépre. A repülő utat teljesen átaludtam. Mikor leszálltam a gépről, kaptam egy üzenetet Ravitól, hogy fotózáson van, ezért egyedül kell mennem. Szerencsére a címet megadta, úgyhogy hívtam egy taxit, és tizenöt perc utazgatás után elérkeztem a helyszínre. Az ajtó nyitva volt, így a bejutás könnyen ment. Bent nem volt senki (vagyis csak azt hittem). Ahogy beértem a nappaliba, egy pók fogadott. Sikítani, visongani kezdem, mint egy őrült. Pár perc múlva megjelent egy fiú, félszemmel láttam kócos barna haját, sötét mandulaszemeit. Röviden leírva úgy nézett ki, mint a jégkorszakból az a pici baba. Ha létezik első látásra szimpátia, akkor ez az volt. 
 - Istenkém, üsd le, mert meghalok! - Sipítoztam. Valamit mondott, de nem értettem.

Leo PoV.
    - Ki vagy te? - kérdeztem rezzenéstelen arccal, miközben ő a helység közepén vergődött és arra kért, már -már hisztérikusan, hogy üssem le a pókot. - Ki vagy te? - ismételtem meg a kérdést, de ő szerintem meg sem hallotta. Megelégeltem a hisztit, így sarkon fordultam és ott hagytam.
 - Most meg hová mész? Üsd már le, kérlek! Hallod? - Kiáltozott utánam. - Ne csináld már! Gyere vissza! Hallod? Hé!
   Ki ez a lány? A magamban feltett és már kétszer tőle megkérdezett kérdésre az ajtómra ragasztott neonsárga cetli adta meg a választ. Ravi írta.
"Ne haragudj, de el kellett mennem arra a fotózásra és elfelejtettem mondani, hogy YooBin ma jön. Ő a húgom, kérlek vigyázz rá és bánj vele jól. Előre is köszönöm! Ravi"
   Ezt én nem tudom elhinni. Komolyan itt hagyott rám egy lányt? Az éjjeliszekrényen lévő telefonomért nyúltam és WonSikot hívtam. Három csörgés után fel is vette. Ez nem jellemző rá, biztos várta már, mikor fog ez lezajlani kettőnk között.
  - Szia, Leo hyung! Kérlek ne mondj semmit, bár nem is szoktál.-nevet- Mindegy.  Mindent megmagyarázok. Ne haragudj rám, de komolyan nem tudtam, vagy csak elfelejtettem mondani, hogy Binnie jön és nem tudtam mást tenni. Komolyan nem volt más lehetőség. Nem hozhattam magammal a fotózásra, mert a kiadó megölt volna. Kérlek, értsd meg. Elnézést... - hadarta mindezt, szerintem, egy szuszra.
  - Ravi... - Sóhajtottam.
  - Ismerlek, hyung és tudom, hogy nem igazán szereted a társaságot és minden bizonnyal nagyon várhattad már ezt a napot, amikor csak te vagy a dormban és kedvedre maradhatsz csendben, de megígérem, hogy ha kisegítesz engem ezen a napon, az elkövetkezendő két hétben, ameddig YooBin nálunk lesz a színét se fogod látni. Sőt, soha többé nem foglak szívatni. - Próbálkozott.
  - Fogd be! - Szóltam rá egy kicsit agresszívabban, amit elég kevésszer hallhatnak tőlem, így rögtön elhallgatott. - Ezt N hyung tudja?
 - Ööö... Igen. Tőle és a menedzser hyungtól megkérdeztem ma kora reggel, amikor Binnie hívott. Akkor, foglalkozol egy kicsit vele? Csak éppen annyit, amennyi neked még nem kellemetlen. Kérlek! - Könyörgött.
 - Jó. - Szakítottam meg a hívást. Most komolyan mit kezdjek ezzel a lánnyal? A legjobb lenne, ha egyszerűen visszafeküdnék és aludnék egész nap, de már az álom is kiment a szememből. Miért nem mentem én is haza, mint a többi tag? Ahj, Istenem!
   Otthoni, kényelmes ruhát vettem fel, majd irányba vettem magát a Poklot, a nappalit, mivel azon keresztül vezet az út a konyhába és úgy... Mindenhová.
  - Szia! Elnézést, hogy felkeltettelek, de iszonyatosan félek a pókoktól és nem volt elég bátorságom leütni azt a kis dögöt. De végül sikerült. Azzal a pólóval összenyomtam. - Mutatott Ken kedvenc, immár a földön heverő pólójára.
JaeHwan örülni fog neki... -  Mondtam magamban, amit egy sóhaj követett.
  - Ah, te tényleg olyan szótlan vagy, mint ahogy mondják rólad. Szeretnéd, hogy készítsek valami reggelit engesztelésképpen? - Vigyorgott.

YooBin PoV.  
Talán most haragszik rám? Vagy mindig ilyen? Majd kiderítem...
 - Nem. - mondta, majd bement a konyhába. Én követtem, természetesen pofázva
   - Komolyan nem akarsz megszólalni? - Kezdtem kiakadni.
- Nem, de te minden bizonnyal ezt fogod egész nap csinálni. - mondta kicsit unottan.
- Nem, de… - Mondatom közepénél éppen megcsörrent a telefonom, melynek a kijelzőjén Ravi neve világított.

Leo PoV.
Annyira unom már ezeket a "Miért vagy ilyen?" "Te nem szoktál beszélni?" "Most dühös vagy?"  kérdéseket. Miért nem tudják az emberek elfogadni, hogy ilyen vagyok és kész? Olyan idegesítő....

2015. március 14., szombat

Szerelmi háromszög-Ren



/Sziasztok! Először nem tudtam hogy miről írjak, de aztán történt velem egy hasonló eset, és beugrott ez a történet....Remélem tetszeni fog! Aztán ne spóroljatok a kommentekkel :D/



~MiHa szemszöge~

Ma van az első iskolanap. Sosem szerettem ezt a napot ez midig "utálom az egész világot úgy ahogy van" nap volt és lesz az életemben. De egy valami vigasztal, a barátnőm MinGi. Ő az akivel átvészelem az iskola szörnyűséges napjait. Rá mindig számíthatok: ha valamit nem értek, meghallgat, elviseli a hisztijeimet, és jó vele hülyülni is....

Na szóval ma van az iskola kezdete, és jó lenne nem elkésni már az első napon.Mivel még mindig meleg volt, felvettem egy rövidnadrágot egy bő fazonú felsővel. Miután  feltettem az iskolai szolid sminkemet, beraktam egy kis pénzt a kajára, felvettem a cipőmet elindultam az iskolába. Útközben azon gondolkoztam, hogy vajon lesz-e új osztálytársam. Bár nem nagyon foglalkoznék vele, mert MinGivel tökéletesen elvagyok, de most van egy megérzésem hogy az osztályunk egy új taggal fog bővülni... Mikor odaértem az iskolához, MinGit nem láttam a kapu előtt ezért felmentem az osztályterembe, hátha ott van. Még nem volt ott, ezért elfoglaltam a helyemet az ablak mellet a harmadik padban. Alig telt el tíz perc, valaki hátulról megölelt. Hátranéztem és MinGi volt ott. Viszonoztam az ölelést, majd leült a mellettem lévő székre. Körülbelül öt percet beszélgettünk a nyári élményeinkről, becsengettek. Előrefordultam, hogy ne maradjak le az új osztályfőnökünk érkezéséről. Igen, új osztályfőnökünk van, mert a réginek balesete volt és most lábadozik a kórházban. Közel két perc múlva bejött a tanár mögötte egy szőke fiúval. De még milyen fiúval! Valaki most rögtön hozzon valami tálat, hogy abba olvadjak el! Ahogy végignézett az osztályon, összeakadt a tekintetünk... Most először éreztem ilyet... A haja vállig érő, szőke, de nagyon illik a kis babaarcához. A szemei barnák, de azzal engem totálisan megbabonázott. Nagyon divatosan öltözködik, most térdnadrágot, magasszárú cipőt, és egy inget viselt, de fantasztikusan nézett ki...

Képtalálat a következőre: „ren nu'est”


~MinGi szemszöge~

Mikor becsengettek előrefordultunk hogy lássuk a tanárt. Néhány perc múlva meg is érkezett, egy fiúval a nyomában. Erre a teremtményre nem lehet szavakat találni. Ez egy angyal, vagy a Mennyből jött vagy csak álmodok?! Valaki csípjen meg! Szőke haja van, kb. vállig érő amit most felfogott. Szemei barnák amikkel valami mesterien csavar az ujjai köré.... Nagyon jó ízlése van, divatosan öltözködik.
-Gyerekek ő itt az új osztálytársatok! - a fiúra néz- Kérlek mutatkozz be, és mondj magadról néhány szót!
-Sziasztok! A nevem Choi Min Ki, de kérlek szólítsatok Rennek! Busanból jöttem, ott is születtem. Nagyon szeretek énekelni, táncolni, zenét hallgatni, és másokat utánozni.
-Köszönjük Ren! Ott van egy hely MiHa előtt, kérlek ülj le oda! - Ren meghajolt, és elfoglalta a helyét.


~MiHa szemszöge~

-Ott van egy hely MiHa előtt, kérlek ülj le oda! -Mondta a tanárnő. Mi? Úristen előttem fog ülni?! Ren elindult a helyére, de mielőtt leült volna, ránk villantott egy félmosolyt.
Elkezdődött az első óra ami osztályfőnöki volt. Olyasmiről beszélt a tanár, hogy mi lesz az évben, de én csak Rent vizslattam. Még hátulról is olyan jól néz ki.... Nem tudom mi ez az érzés de tetszik. Ha minden nap Renről fogok szép dolgokat gondolni, nem baj. Addig méláztam míg kicsengettek. Ren felállt a székről, és kiment. MinGivel egyszerre dőltünk hátra a széken, és sóhajtottunk egy nagyot, majd felém fordult.
-Mit gondolsz az új fiúról?-kérdezte
-Irtó helyes-sóhajtoztam még mindig
-Szerintem is-kezdett el sóhajtozni
-Én láttam meg előbb!
-Nem is igaz, mert én!
-Jól van, ha te így akkor én is így! -dőltem hátra a székemen és duzzogni kezdem
-Rendben! - hasonlóan tett a barátnőm, mint én
Mikor a kis "beszélgetésünknek" vége lett pont becsengettek, és akkor foglalta el a helyét Ren. Kihasználva az alkalmat hogy egyedül ül egy 2 személyes padban, odamentem hozzá.
-Szia, MiHa vagyok! Leülhetek melléd, mert összevesztem a barátnőmmel. - mondtam ezt egy szégyenlős mosoly kíséretében
Persze, gyere csak! - mondta egy cinkos mosoly kíséretében. Mi volt ez?!
-Köszönöm! - leültem- Nagyon kedves vagy!
- És helyes, cuki, ellenálhatatlan, jóképű, izmos! - mondta határozottan
- A szerényt kihagytad- néztem rá unott fejjel azt hiszem, hogy tévedtem. Kell a fenének egy ilyen pasi! Legyen a MinGié!
-Most mivan? Nem igaz amit mondtam? Nem így gondolod? -színlelt kétségbeesést de látszott rajta hogy mindjárt elröhögi magát
-De biztos így van csak én inkább a "nem felvágós" fiúkkal szoktam barátkozni. Azt hittem te is ilyen vagy, de tévedtem!
-Hát bocs cica, akkor majd szerény leszek oké? - mondta gúnyosan
- Engem ne cicázz! - förmedtem rá
- Jól van nyuszi, ráérsz ma este? - kérdezte egy perverz mosoly kíséretében
-Persze, hogy nem! - és ahogy befejeztem ezt a mondatot előrefordultam a széken
Ma csak 2 óránk volt, ezért utána lehetett menni ebédelni, amit inkább tízórainak neveznék. Elindultam az ebédlő felé egyedül, mert még mindig össze voltam veszve MinGivel. Mikor odaértem, MinGi és Ren hasonló jelenetet játszottak el, mint én az órán Rennel. Mikor megvettem a kaját leültem egy helyre, és onnan figyeltem őket. 1 perc múlva MinGi kiviharzott az ebédlőből otthagyva Rent aki már más lánnyal társalgott. Amikor befejeztem az evést hazamentem. Mikor beértem a lakásba, köszöntem a szüleimnek, és felszaladtam a szobámba, hogy felhívjam MinGit. Pár csöngés után fel is vette:
-Szia - szólt bele
-Szia - szóltam bele én is - csak bocsánatot akarok kérni amiért ilyen voltam, nem érte meg, mert Ren egy faragatlan bunkó!
-Én is bocsánatot kérek, szerintem is egy paraszt!
-Akkor ezt megbeszéltük? Nincs harag?
-Nincs - mondta kedvesen
Még hosszasan beszélgettünk, aztán megvacsoráztam, fürödtem, és boldogan aludtam el.

/Tudom egy kicsit rövid lett, de remélem tetszik nektek! Bocsi, hogy Rent ilyennek tüntetem fel, csak így jön ki jól a történet./










2015. március 9., hétfő

...

Sziasztok!
Itt BTS, Teen Top, B.A.P, Beast, és még sok-sok bandáról/ idolról szóló történeteket olvashattok!
Lesz itt minden: One shot, pár részes történetek, és akár egy-két hosszabb történet is!
Nyugodtan kérhettek a kedvenceitekről fanfictiont, megpróbálom a kéréseiteket teljesíteni!
Még sohasem csináltam ilyen blogot, ezért kérem türelmeteket, míg belerázódom!
Várom a kommenteket hogy miről szeretnétek olvasni!